Nem nagyon olvasok híreket Magyarországról, anyám is hiába kapacitált, a Kossuth-rádiót csak mese-nosztalgiázásra használom. Ami megszűrt információt kapok otthonról, az két forrásból jön: Facebook és blog.hu.
Ég és föld a kettő. Facebook nem fröcsögésre és politizálásra van, a napi eseményeket vicces kommentek formájában tálalják elém a hazaiak, a BKV sztrájk idején például az egyik falon az unatkozó utasok (nem-utasok) B-K-V kezdetű szavakat tartalmazó, értelmes mondatokat postoltak egymásnak, mobilon. "Bárcsak kevesebbet várnék..."
A blog.hu címlapját csak addig látom, amíg bejelentkezek, elég is. "Parlament=Nemzeti Nagycirkusz.""Apostoli Magyar Királyságot.""A Jobbik-érzés." Szóval, nem változik soha, semmi. Csak itt a blogon, a bloggerek próbálnak jópofák lenni, a facebookon meg erőlködés nélkül sikerül.

Sokat dolgoztam borfesztiválokon, az itt töltött idő nagyban formálta a magyar emberről, mint olyanról alkotott véleményemet. Bebasztak már déli kettőkor, sokallták a bor árát, üvöltöttek és nem mozdultak, a fiatalok loptak.
Jött egy nagyobb csoport, olyan tíz 25-30 közötti arc, manager meg KAM vagyok, háromszázat keresek nettó, enyém a világ. Az egyik lánynak forradás volt a mellkasán, szívműtét. Alkudni próbáltak a borra (nem alkuszok, nem az én dolgom), ingyen kóstolásokat akartak kierőszakolni, hangosak voltak és egyszerre beszéltek. Összefogdosták a borokat, szétpakolták őket, majd nagy nehezen leléptek. 
- Te Anna. - szólalt meg utánuk a lány, akivel együtt dolgoztam aznap. - Kibontottad a Pinot Grist az asztalról?
- Nem, azokat megsütötte a nap. Nem bontok meleg bort, szerintem már a dugó is kirohadt belőle.
Kerestük, sorrendbe raktuk a borokat megint, nem találtuk. Elvitték. A forradásos csaj állt ott, egyszerűen ellopta. Manager vagyok meg KAM, háromszázat keresek nettó és nincs gerincem. Ez a generáció, ami viszi most az országot és ami utál mindenki mást (lásd blog.hu postcímek).
Volt pár fiatal kölyök egyszer, szerintem még 18 se volt a legöregebb, öten összeverődve egy csoportba. Csendesen kivárták, amíg elvonultak az örjöngő negyvenesek és végignézték a kínálatot. Friss újborok és tölgyhordóban érlelt vörösborok sorakoztak, 1200 és 4000 forint között. Az egyikük rámutatott (nem megfogdos, mint a többi) egy fehérborra.
- Ez mennyibe kerül? Egy üveg? - alig hallottam a hangját a többiek között. A haverjai a háta mögül pislogtak rám.
- 1500. - mondtam. Gyors kupaktanács, az fejenként 300 pénz, összedobták fél perc alatt. Nem alkudoztak, fizettek és leültek a fűbe, eliszogatták a bort csendesen. Amikor készen voltak, visszahozták az üveget, vettek még eggyel és azt is eliszogatták. Nem tudom, mikor mentek el - a kulturált embereket soha nem hallod elmenni, mert nem üvöltenek. Ez hát az új generáció, amit ti annyira lenéztek és ami egyszer remélhetőleg majd viszi az országot. Addig facebookon humorizál.

Aztán vannak a középkorúak, az a legrosszabb. Lenéz, mert fiatal vagyok és kevesebbet láttam, de üvölt, mert be van rúgva és tüntetőleg kiönti a bort a földre, ha sokallja az árat. Ezekhez én kevés voltam, nem mert nem tudtam volna bepofázni, hanem mert lojális voltam a céghez és nem rontottam a hírnevet azzal, hogy visszaszóltam. Meg jobb is volt röhögni a cégvezető asszonyon, amikor ezeket oltotta.
- Oszt édesbora van? - nem kellett felnéznem, tudtam, milyen bunkó áll előttem a kérdésből és a hangerőből. A főnökasszony kisegített.
- Az Isten nem terem édes bort. Azt az ember csinálja, de ha gondolja, adok magának egy pohárt bort, meg mellé pár kockacukrot.
- Nem kell gonoszkodni, nem kell - vonult vissza a pasas. A felesége, lenőtt szőke, meresztette a szemét a főnökasszonyra, de odáig nem ért el, hogy valami frappánsat kinyögjön. - Oszt valami pirosa van?
A főnökasszony odafordult hozzám.
- Adjál neki valamit, mindegy mit, csak menjenek már innen. - Visszafordult a párhoz, én meg kiöntöttem egy pohár bort. Egy vörösborunk volt, díjnyertes, 4000 forint per üveg. Átnyújtottam az összefogdosott, ujjlenyomatos poharat.
- Kaphatnék egy kicsit többet bele? - vigyorgott rám a pasas. Töltöttem még bele, ők meg végre boldogan távoztak.
Bírtam a főnökasszonyt, jó stratéga volt.

Persze mindenki tud viselkedni adott helyen. Az angolok kurváznak és részegen fetrengenek a Ráday utcában, a németek üvöltenek az éttermekben a Váci utcában. Aztán hazamennek és kulturáltan élnek. Akkor a magyarok is kulturáltak lesznek, ha nem magyar közegben vannak?

Hogy, hogy nem, Nazareth is rendezett egy borkóstolót, én képviseltem a magyar borokat a nepáli fiúval, Jigme-vel. Jól mutattunk egymás mellett, a magyar zászlót is sikerült jól felaggatni, miután szóltam, hogy a zöld csík alulra való. Jöttek a vendégek, a rochesteri magyar közösség is.
- Mi ez, magyar. Magyar, jé! Nézzed már, Jóska, magyar! Milyen boraid vannak? - vakkantotta oda a nő. - Édesed van?
Jigme kicsit feszengett mellettem, nem értette, mit beszélünk, így angolra váltottam. Amúgy is, hülye magyar szokás, ezért nem szeretek magyar diákokkal találkozni, rögtön magyarra váltanak, a barátaim, az igazi barátaim meg diszkréten a földet nézik, mert nem értenek semmit.
- Száraz boraink vannak, Chardonnay és Kékfrankos. - Kiöntöttem neki egy pohár fehérbort és a hölgy távozott. "Még egy dobásod van, és leírom magamban az egész magyar népet," gondoltam magamban. " Nem hiszem el, hogy ne tudjanak kulturáltan viselkedni sehol, se otthon, se külföldön."
A nő sokáig nem imbolygott az asztalom felé és el is felejtettem az egész magyarellenes ügyet. Jigme-vel táncoltunk is egy kicsit, a mongol lány is odasettenkedett néha, a japánt meg megtanítottam bort nyitni. Nagyon elegáns volt az öltönyében és minden alkalommal, amikor egyedül nyitott ki egy üveg bort, felcsillant a szeme örömében. Hálás közönség.

Aztán feltűnt egy keresztbeálló szemű, lenőtt szőke hajú nő az asztalomnál, összefogdosott, ujjlenyomatos pohárral és egy mondattal örökre leírta a magyart, mint olyan a szememben.
- Azt valami pirosad van?
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.