Amikor Taro, a japán diák elkezdte meghajtogatni az első darukat, még sajnáltam is.

Áprilisban, valami nemzetközi délután keretében vezette be ezt az ötletet, és mint sok nemzetközi rendezvényt, ezt se sokan tekintették meg, így Taro 20 ember előtt - ebből 15 cserediák - prezentálta ötletét, miszerint 1000 darut kíván meghajtogatni. Kínosan is éreztem magam, mert a jelenlévő 5 másik ember inkább csak lézengő volt, nem a rendezvényre jöttek.
A japán hiedelem szerint, 1000 origami-daru szerencsét hoz. Akkor volt a földrengés Haitiban, Taro ezért 1000 darut akart hajtogatni, hogy szerencsét és javulást adjon Haitinak. Aznap hajtogattunk vagy 20-at, aztán feledésbe is merült a dolog.

Amikor az indonéz lány kórházban volt, figyelemelterelőnek origami papírt vittem neki, azt hajtogattuk mindig, amikor meglátogattam. Ha mások is jöttek, akkor mások is hajtogattak, extra piciket, meg nagyokat, meg félresikerülteket is. Kórházban gunnyadni elég unalmas dolog lehet, én még soha nem csináltam, de az indonéz lány a zártosztályon volt (tényleg zárják az ajókat), mert a nazarethi orvosok aggódtak, hogy öngyilkos lesz. Mit szépítsem. Szóval amikor tudtam, meglátogattam, a többieknek meg beadtam valami dumát, hogy ételmérgezést kapott, azért került be. A mongol és a laoszi lány az első hét után ment be Antihoz, mert addig nem akart senkit látni. Mivel nem mondhattam el nekik, miért van bent, annyira hülyék meg nem voltak, hogy bevegyék az ételmérgezést, Antira hagytam, elmondja-e nekik, vagy sem, miért van kórházban. Elmondta, mert amikor visszamentem a szobába, néma csendben ült mind a három. Akkor hajtogassunk, hát most mit lehet tenni?

Az indonéz lány nemsokára kikerült, eljött a május, és mindenki hazament, kivéve egy-két cserediákot, Tarót például. Ő egy évre érkezett Amerikába, a barátnője is Texasban tanult egy évet. Egyszer láttam Tarót levelet írni, rózsaszín papírra, megkérdeztem, min ügyködik. Levél a barátnőjének. Á, mondom, szerelmes levél.
Taro ebbe belepironkodott, hogy hát a japánok azt úgy nem szokták. Lefordíttattam vele a levelet, mert én olyan tapintatos vagyok, és kiderült, hogy tényleg nem szerelmes levél, mert nincs benne egyszer sem a "szeretlek" szó. De még a "hiányzol" sem.
- Taro, mondtam, te most félrefordítottál, vagy ezt komolyan kihagytad? És akkor hogy fogja tudni, hogy szereted, meg hogy hiányzik neked?
- Azt mi nem mondjuk, mondta Taro, hanem kimutatjuk. 

Nem tudom, hogy lehet akkora mértékű szerelmet kimutatni, ami egy jóféle romantikus kapcsolatban van, de ráhagytam. Végülis, japán.
Aztán eljött a születésnapom, és megkértem Tarót, hogy segítsen főzni, mert nagy szakács ám és fene jókat szokott főzni. (A koreai gyereket is berántottam, hogy csináljon szusit.) Taro pedig nagyon izgult, kiütközött belőle a japán vér, és eltervezte, miket fog főzni, és hánykor találkozunk, és mikor megyünk alapanyagokat venni, mindent kitalált előre. Végül kiderült, hogy a Niagara vízeséshez tervezett út is aznapra esik, és Taro nem lesz itthon, főzni sem tud hát. De azért eljött velem bevásárolni, én pedig megígértem neki, hogy hagyok egy kis gulyáslevest, mire hazajön, mert korán reggel indul és csak későn fog visszaérkezni. Hazamentünk, kiraktam a kolesz előtt és elmentem aludni én is.

A születésnapom nagy siker volt. Mindenki, aki barát, eljött, eléggé odatettem magam, és jóféle gulyáslevest főztem, rá is vetették magukat a többiek. Phil, a koreai gyerek odasettenkedett mellém és a kezembe nyomott két nagy dobozt. 
- Taro küldi, nézett rám a csíkszemeivel, boldog születésnapot kíván.
A két dobozban valami japán főétel volt, rizseshús féleség, a tetején pedig tojáslepény. Az egyik lepényre ketchuppal a nevem volt írva latin betűkkel, a másikon pedig japán kalligráfiával.
- Te Phil, mikor csinálta ezt Taro?
- Tegnap este, miután hazajöttetek a bevásárlásból.
- De mi éjfél után érkeztünk haza.
- Tudom, háromig ezen dolgozott. Utána meg indulnia kellett a Niagara vízeséshez.
Szóval így mutatják ki a japánok. Nekem meg a pofám lesült, mert gulyásleves nem maradt egy csepp se.

Taro novemberre fejezte be az 1000 darut. Sokan látták az ebédlőben, vacsora után hajtogatni, sokan segítettek is neki. November végén pedig, amíg a többiek hálaadásra hazautaztak, Taro fogta a darukat, és repülőre szállt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.