"Irigylem a barátodat," mondta 60000s az előző postot kommentelve. De az élet nem mindig habostorta, és most egy post erejéig megszegem a szavam és nem vidítani fogok. De csak egy postig, mert ez a blog arra van, hogy emberek mosolyogjanak, legalább addig, amíg olvasnak engem.

60000s-nek dedikálom a következő postot.

Közel volt már a nap, amikor a többiek hazamennek és üres lesz a kampusz. Minden cserediák, minden diák. Ijesztő volt a gondolat is, de nekem volt valamim, ami nekik nem: idefűzött egy nagyon szoros kapcsolat ehhez az országhoz. Nem féltem, mert az a kapcsolat boldogan tartott.

De a tartózkodási engedély instabil dolog és én láttam cserediákokat vergődni, barátokat összezuhanni, maguk elé meredni ahogy közeledett az a nap, láttam nemzetközi párokat fogadkozni, hogy kitartanak, visszajönnek, együtt lesznek, nehéz lesz, de átvészelik. És hálás voltam, mert engem csak megérintett a búcsú szele, de nem ragadott magával. Nem féltem, mert maradok.

Megkérdeztem ezt a kapcsolatot:
- Hogy lehettél olyan hülye, hogy egy magyar lánnyal jöttél össze?
- Összejönni nem volt hülyeség. Szerelembe esni és járni már más kérdés.
Szeretem a talpraesett válaszaiért.
Mindenki élete széthullóban volt körülöttünk, de mi nyugodtak voltunk, én maradok, hiszen felvettek Nazarethbe. Nem féltünk, mert maradok.

De, mint mondtam, a tartózkodási engedély instabil dolog. Anyám ha tudná, mennyire félek most, rámszólna, hogy behúzom a rossz energiát, nem félni kell, hanem dolgozni rajta. És én, ha félek, mantraként ismételgetem: "maradok. maradok. maradok," megmozgatok minden követ, ötletekkel állok elő, kérdezek és emberekhez rohangálok, számolok, az agyam pörög, nem nyugszom. Anyám sárkánynak nevelt, ami erős és hatalmas, pitbullnak, ami ha egyszer a foga közé kapott valamit, nem engedi soha.
Minden állat, az emberi állatot is beleértve, ha fél, feláll a szőre, adrenalint termel és nem érez se fáradtságot, se fájdalmat. Harcol, mint a sarokba szorított patkány - megvan? Gyorsabban fut, lassabban emészt és nem éhes, mert a vér a végtagokba és az agyba kell.

Az elmúlt több, mint két hetem lakásnézéssel és tervezgetéssel telt. A cserediákok hazamentek, én kiköltöztem a kampuszról és ha pénzt akarok spórolni, akkor nem is megyek vissza, találok egy lakást és onnan járok be. Felvettek Nazarethbe, ami miatt annyit idegeskedtem, mostanra már beiratkoztam. Átveszik az óráimat Magyarországról, az egy évet, amit itt töltöttem, így már csak egy év kell az amerikai diplomához. Utána? Az még messze van, addig van egy évem. Közben kaptam munkát az óvodában, a média centerben, nyári órákat veszek és amíg nincs saját lakásom, odaköltöztem Greghez. Szóval valódi életem lett és nem kértem többet. Ha barátok megkérdezték, hogy vagyok, azt válaszoltam, "az élet jól tart engem".
A cserediákok élete ilyen. Damoklész kardjaként lebeg fölöttük a tény, hogy nem lakosok, csak cserediákok és én láttam őket csendben elfogadni a tényt, sírva küzdeni, depresszióba esni vagy egyenes gerinccel, pókerarccal tűrni.

Aztán anyám egy csütörtöki reggel felhívott. Greg hazament Buffalóba, egyedül feküdtem a félhomályos szobában, pislogtam, hogy ne fájjon a szemem. A hír lassan hullott le, mint egy tollpihe. Nem ütött meg, nem robbant düh a tüdőmben, nem dobolt vér a fülemben, nem éreztem az ujjaimat bizseregni, ahogy az adrenalin fel-le száguld bennük. Úgy tűnik, valahol az évek során szocializálódnom sikerült, és kicsit több emberi, mint állati mivoltot összegyűjteni magamban. De végül, ahogy megérzed a válladon a tollpihét, annak ellenére hogy súlytalan, a hír engem is lenyomott, úgy nyomott, ahogy a víz nyomja a füledet és a tüdődet, ha sokáig maradsz lent. Nem mertem levegőt venni.
- Rossz hírt kell közölnöm. - anyám hangja semleges volt, innen tudtam, hogy nehezére esik erről beszélnie. - Haza kell jönnöd.
Két dolog kell a vízumhoz: pénz és behívólevél. Felvettek Nazarethbe, de ez azt jelenti, hogy teljes tandíjat kell fizetnem és nem kapok segélyt, mert nem vagyok állampolgár. Nem kapok kölcsönt, mert nem vagyok állampolgár. Nem kapok ösztöndíjat, mert a jegyeim nem annyira jók. Teljes tandíj, szállás, kaja, buszjegy.

"Pozitív energia," mondja anyám mindig. Hallom a fejemben. "Koncentrálj a jóra és megtörténik. Dolgozz rajta. Ne hagyd el magad." És én koncentrálok és nem hagyom el magam és ismételem: maradok. Maradok. Maradok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.