A szemeszter a végéhez közeledik.
Mikor februárban először szegezték nekem a többé-kevésbé tényt, hogy egy félévet Amerikában fogok tölteni, nem gondoltam volna, hogy majdnem egy év múlva egy buffalói házban fogok ülni, hálaadás után, hogy az itteniek közül a legjobb barátom a mongol lány lesz, de ha akarnám (és lenne pénzem a repjegyre), elutazhatnék Burmába, Perúba, Olaszországba, Laoszba, Vietnámba, Chilébe, Nepálba, Spanyolországba vagy Kínába. És minden országban lenne egy barát, akinél megszállhatnék.
Nem gondoltam volna, hogy a rengeteg házi ellenére jobban fogom szeretni a College-ot, mint az ELTE-t (más kérdés, hogy az ELTE-re csak bejártam vizsgázni, de nem különösebben érdekelt egyébként, mi történik arra) és hogy megkedvelem a kollégiumi életet közös fürdővel, szar kajával, lakótárssal együtt.
De főleg nem gondoltam volna, hogy maradni akarok majd a hat hónap után. És miközben megszerettem az amerikai életet és lassan lebontottam a szálakat, amik Magyarországra kötöttek, nem mertem arra gondolni, mi lesz majd decemberben.
Hazamegyek Magyarországra. Hogy három hét múlva visszajöjjek még egy félévre. Vagy többre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek