Ennek most kivételesen semmi köze nem lesz Amerikához. 
Azon gondolkodtam, mi volt a legjobb dolog amit tanár osztállyal valaha csinált. Osztálykirándulás? Az nekem mindig kínkeserves volt a "ki-kivel-aludjon" miatt.
- Alhatok veletek?
- Kérdezd meg a Katát.
- Kata, alhatok veletek? 
- Kérdezd meg a Borit.
- Most kérdeztem meg, azt mondta, kérdezzelek meg téged.
- Akkor...akkor már megvagyunk öten, bocs.
Suli-buli? Az meg a nagy elvárások miatt volt szívás.
- Eljött! Itt táncol mellettem! Rám nézett! Ja, ott a barátnője mögöttem...
Nem arról van szó, hogy mindenki utált, hanem hogy nem volt legjobb barátom. Ellötyögtem a Katával meg a Damival meg a Nórival meg a Dórival meg mindenkivel, de egyikkel sem aludtunk ott, telefonálgattunk órákat, mentünk el együtt mittomén hova járnak együtt a jóbarátnők. Szóval amikor együttaludni kellett osztálykiránduláson, a jó barátnők elsőre "megvoltak öten", amikor meg később pasizini akartam, akkor nem volt, aki bemutasson és tudod, mennyire működnek ezek a "szemezünk" tervek. Semennyire.

Na de a számkirály, az nagyon ott volt. Elsőtől negyedikig, Hajni Néni hetente egyszer matekórán számkirályozott. A dolog egyszerű: mindenki feláll, Hajni Néni kérdez valami über-feladványt (mennyi 5x7, az akkor nehéz volt meg a vizsgadrukk is, stressz, hát tudod) párosával és aki hamarabb válaszol vagy nagy izgalmában helytelen választ lök be, leül. Következő páros, végig a 30 gyereken, da capo al fine, amíg már csak egy marad. Az a számkirály, aki aztán kimehet Hajni Nénihez, választhat az atom-szuper-kindertojásfigurák közül egyet, és aznapra megtarthatja. Asszem első-másodikban még arany korona kitűző is volt.

Gondolom az nyilvánvaló, nekem sokkal nagyobb élmény volt a számkirály, mint a Lobmayer Balázsnak, akinek a matek kevésbé ment. Szegény Balázs, ő az osztálykirándulást, a suli-bulit ÉS a számkirályt is utálta, egyikben sem volt sikerélménye. Ő volt az osztály feketebáránya, mindenki utálta, már nem emlékszem, miért. Valaki mindig a létra alján van és a kisiskolás gyerekek született karrieristák: felfele nyalnak, lefele taposnak. Balázsnak nem volt kimondottan pozitív élmény az általános.
Számkirályban egy nagy ellenségem volt: a Györkös Feri. Másodikban - saját bevallása szerint - kiolvasta Számvilágot, nagyon gyors volt, nagyon okos és én nagyon utáltam vele versenyezni Számkirályban, mert erősen kétesélyes volt a dolog. A többi középkategóriát lesöpörtem, de aztán jött a Feri és...életemben talán háromszor kaptam meg azt a k*rva koronát, mert a Feri mindig kiütött a végső menetben. 
Aztán jött a nyílt nap. Reggel első óra matek, Számkirály. Bent ül egy csomó szülő meg tanár, extra vizsgadrukk, ha itt elviszed a Számkoronát, mindenki tudni fogja, milyen penge vagy. Mindenki feláll, elindul a páros kérdezgetés, letarolom az ellenfelem, nincs itt hiba. Feri is tarol - őt majd elintézem később. Érzem, ez az én napom. Lobmayer Balázs következik, a feje vörös az izgalomtól, a tenyerét ezerrel törli a nadrágjába.
- Mennyi....mennyi ötször három? - kérdezi Hajni néni. Ennyi kérdést kitalálni, de unalmas lehet.
- Tizenöt! - Lobmayer Balázs gyorsabb mint a MIG-21-ek május elsején. Párja döbbenten leül, Balázs még döbbentebben mered Hajni Nénire. Tovább a következő párosra, szép lassan lefeleződik az állomány, indul újra a kérdezgetés előről. Bori a partnerem, okos de ez ma nem az ő napja, állva maradok. Elérünk megint Lobmayer Balázshoz, megint gyorsabb az ellenfelénél. Ha hordtam volna gallért, itt kezdtem volna lazítgatni. De Lobmayer Balázs nem ellenfél nekem, nem lesz itt para. Öten maradunk, az Ákos, a Kata, a Feri, a Balázs meg én, egyre gyorsabban kerül megint rám a sor, egyre kevesebb idő marad a stressz levezetésére. Már mindenki törli a kezét, nem csak a Balázs, aki sorra kiüt mindenkit: engem, az Ákost, a Katát. A végső összecsapás, Györkös Ferivel, magamban Balázsnak drukkolok, nem csak azért mert itt ma csoda történik, hanem mert nemár a Feri nyerjen megint. De azért ha összehasonlítjuk a Számkirály - matekzseni Ferit meg a mindenből bukásra álló Balázst... Szegény Balázs, pedig milyen ívesen szárnyalt eddig.
- Mennyi négyszer hat osztva hárommal? - ropog a kérdés Hajni Néni szájából.
- Nyolc! - süvölti Lobmayer Balázs, mielőtt Feri értelmezni kezdené a feladatot. Balázs feje virul, Feri dúlva-fúlva leül. Az osztály le van döbbenve: a feketebárány Balázs megnyerte a Számkirályt minden szülő szeme láttára.

Ezzel csak azt akarom mondani, mennyit ér a vizsgadrukk. Nem a teher alatt nő a pálma életérzésre gondolok, mert az túl sok nyomás, de hogy egy nulla eredmény felmutató gyerekből zseni lehet a megfelelő időben alkalmazott megfelelő nyomás segítségével.
Ja, a Balázst végül kivették az osztályból, asszem negyedik végén. Annyira nem teljesített és annyira utálta mindenki (szegény eskü nem tehetett róla), hogy az iskolaváltás szükségszerű lett. Amilyen kicsi a világ, a későbbi gimis osztálytársam, a Brigi osztálytársa lett, de ezt csak egyszer derítettem ki véletlenül.
- A Lobmayer Balázs?! Ismerem, ötödiktől jött hozzánk.
- Ja, tőlünk negyedikben ment el. Szegény, mindenből bukásra állt és utáltuk.
- Ki, a Balázs? Szerintem nem ugyanarról beszélünk. Nálunk színötös volt és mindenki imádta.
Ennyi. Nincs rossz gyerek, csak rossz kondíciók. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.