Kijött a First Orbit. Gy.k. Juri Gagarin 50 éve ért el olyan magasságokat, amit ember még nem, és ennek örömére április 12-én világszerte levetítették a First Orbit - Első Keringés című filmet. A film hanganyaga eredeti, Juri és a központ közti adás, a felvételeket pedig a mostani űrállomás dolgozói készítették, Juri útvonalát követve. Philip Sheppard zenéjével aláfestve a néző azt látja, amit Juri látott: a Földet. A Youtubeon itt megtekinthető, egy nap alatt 2.5 millió ember nézte meg online, nem beszélve a világkörüli vetítésekről. 
Nem valami mozgalmas film, de magával ragadó. Az ember kilencven percen keresztül bámulja a Földet felülről és a filmzene magával ragadja. Semmi akció és mégis tele van élménnyel. Az embert eltölti a büszkeség és a lelkesedés, hallhatja Juri és az ürállomás beszélgetését oroszul, angol felirattal.
Elnézegettem olyan 15 percig, megmutattam pár ismerősömnek Facebookon meg az iskolában. Aztán meg akartam mutatni Marci öcsémnek.
- Mit mondanak benne? - Marci és Áron is elbeszélgetett Greggel, ha arra került sor, de az angoluk nem elég arra, hogy angol feliratos filmeket nézzenek.
- Juri beszél arról, mit lát. Kár, hogy nem érted. - A fenébe, gondoltam. Itt ez a lehengerlő film, és öcsém nem érezheti azt, amit én, mert nem magyarul van.
- Remélem, lefordítják. - Írtam. Öcsém visszaírt.
- Na az jó lenne. Az eleje tetszik.

Gyerekkoromban nagy szemét voltam, ha az öcséimről van szó. Két olyan tündéri kerek arcot, olyan angyali göndör fürtöket még nem láttál, mint azoknak volt és nekem a szívem szakad meg minden nap, amikor eszembe jutnak. 
Egyszer emlékszem, az Áront a falnak vágtam. Nekem kellett vigyázni rájuk és addig feszítették a húrt, amíg elborult az agyam és le nem kevertem neki egy pofont. Ismered a mondást, "a fal adja a másikat"? Na, akkor megvan, miről beszélek. Miközben szegény gyerek ott sírt, én rájöttem, hogy könnyen én is a sorsára juthatok, ha anyám ezt megtudja, úgyhogy még volt pofám megzsarolni:
- Na menj csak! Mondd el a mamának!
Szegény Áron olyan tíz perccel később ott állt előttem, azokat a szomorú szemeket nem felejtem el.
- Nem mondalak el a mamának - mondta, én meg azóta is minden nap a Föld alá szeretnék elsüllyedni, amikor ez eszembe jut.

Amikor New Yorkban voltunk és hárman feküdtünk egy ágyban, minden este House-t néztünk elalvás előtt. Túltévén magunkat az első közös éjszakai pironkodáson, bemásztunk hárman az ágyba, és miközben már abban a városban, ami soha nem alszik is mindenki aludt, mi House-t néztünk. Néha Marci felállt, hogy állítson valamit a laptopon, vagy hogy csak az Áront idegesítse.
Marci, te, ha hozzányúlsz, én letöröm a kezed - hallottam a jobbomról. Marci is, Áron is elég erős és elborult ahhoz, hogy a new york-i mentősök tényleg kiszálljanak a Meridienhez. De mégis mit szólnának a szállóvendégek akkor, de kínos. A jólneveltség győz és Marci visszakúszik az ágyba én pedig kifújom a levegőt, amit eddig bent tartottam. Nem az, hogy milyen dumát adok be a Marci törött kezéről - a laptopom ott volt kettejük között. 

Néha most is megbántom őket, főleg mert addig idegesítenek, hogy valami gonoszabbat sikerül visszaszólnom. És olyankor ugyanaz a szégyen dörömböl bennem, mit amikor Áron ott állt előttem. Mindegy, hogy már felnőttek, mindegy, hogy én is felnőtt vagyok, akkor is ugyanúgy összeszorul a szívem, ha boldogtalanok és a világot tudnám ledönteni a lábáról hogy az öcséimnek még tökéletesebb legyen.

Most pedig, ha megbocsátasz, mennem kell fordítani. Amikor rájöttem, hogy azt amit én éreztem nem tudom megosztani öcsémmel, írtam a rendező - producernek és felajánlottam, hogy ingyen lefordítom és feliratozom a First Orbitot, csak tegyék közre a hivatalos Youtube oldalon.
Öcséimért mindent.