Az a jó abban, ha kiszakítanak a megszokott környezetedből, és beraknak egy idegen, ráadásul a világ másik végén lévő helyre, hogy újra felépítheted a kis életedet. Ha egy lúzer voltál eredetileg, most megint megkapod az esélyt, hogy ne a lúzerek közé tartozz. Ha hülyének gondolt mindenki, az új helyen Te lehetsz az ász. Ha nem tudtál összeszedni egy csajt/pasit, akkor a kollégium... igazi kincsesbánya lesz számodra. (Viszont ha van pasid/csajod otthon, akkor a kincsesbánya hiába veri ki a szemed, ez egy mindent a szemnek, semmit a kéznek játék.) Új szabályokat állíthatsz fel, hogy mi érdekel és mi nem: engem például mindig is idegesített a nyavalygás, és ezúttal ezt már az elején leközöltem. És a legjobb: nincs fölötted szülői kontroll, nem hozol magaddal semmi otthonról. Nincs "nomen est omen".

Ezen sokszor elgondolkodom. Nazareth olyan nekem, mint amikor álmodozol: nincsenek unalmas részek, idegesítő vagy bántó emberek, gyakorlatilag azt teszel, amit akarsz és nagyon lazán fognak (persze az én esetemben vagy egy "no-no": a fentebb említett kincsesbánya). Nem mondom, hogy otthon nagyon ellenőrizve lettem volna, főleg mióta beköltöztem Pestre, és azt se, hogy anyámat napi szinten láttam volna, megint csak főleg mióta beköltöztem Pestre. De a céges telefon néha lehet hátrány is és én képes vagyok naponta órákat beszélni imádott ídesanyámmal gyakorlatlag a semmiről... Kitaláltad, főleg mióta beköltöztem Pestre. Na, ez az, ami megszűnt, amikor áthelyeztek ebbe a környezetbe.

Történt egy szép napon, hogy óra után mozit terveztünk egy török fiúval meg két perui lánnyal. Minden meg volt beszélve, már csak az ebédet kellett befejezni és épp azon gondolkodtam a sorban állva, hogy nem ülhetek a török fiú mellé a moziban, mert horrort fogunk nézni és milyen gáz is már az, ha egy félismerős mellett fogom be a szememet, amikor a pakisztáni lány a kezemnél fogva visszarángatott a valóságba. 

- Anna, beszélnünk kell.
- Mi az? - fordultam meg, és akkor megláttam. 

Megvan az az unalomig ismételt rész a TV-ből, amikor meglátsz valakit, miközben iszol és ijedtedben kiprüszkölöd az italt? Nos, engem máshogy neveltek, így volt bennem annyi tisztesség, hogy csak diszkréten félrenyeltem. De az, hogy eljövök Amerikába és anyámék még ide is követnek - nonszensz.

Meglehetősen furcsán mutattak az étkezdében, ami ekkor zsúfolásig volt tömve, körülöttük mégis egy másfél méteres körben nem állt senki. "Csak lazán" - gondoltam magamban és közben annak örültem, hogy mégsem döntöttem úgy, hogy ebéd előtt elszívok egy cigit. Tudom, 21 éves és önálló, de.... én még most is azt hiszem, hogy anyám nem tudja, hogy dohányzom.

Szóval ott álltak ők, nevelőapámat mindenki diszkréten és nagy ívben kikerülte (nem értettem soha, miért. Van humora, udvarias.... Talán a megjelenésében lesz valami) és amikor körülsandítottam, azt láttam, hogy a perui pasik - nagy fene mind - abbahagyták az evést és anyámra csorgatják a nyálukat. 

Na, gondoltam, ez már több a soknál. Egy másik kontinensre utaztam és anyám annyira hiányolta a napi telefonbeszélgetéseket, hogy nevelőapám inkább utánam hozta.

Hát nem imádnivalóak?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.