Az alkohol csodákat művel az ember stílusával, ha megfelelő módon adagolják, és szombat este az egyébként dög amerikai lányok meglepő módon például szolgáltak ezt alátámasztandó.

Sportoló kapcsolataim lévén már sokkal előbb tudtam, hogy közeleg az atléták bálja és kategorikusan elutasítottam a megjelenést. Nem fogok hazudni: ha valaki mástól tudod meg, hogy bál lesz, nem a sportoló pasidtól, persze, hogy elmegy a kedved a jelenléttől. Onnan már hiába könyörgés, csábítás, menjél egyedül, nem érdekel, ki lesz a randid és hogy mit fognak szólni a csapattársak. Ezt elszúrtad, barátom. 

Aznap este igen sok meghívásom volt igen sok szobába "előpartizni", magam is csodálkoztam, hogy ennyi embert ismerek, miközben elindultam egyik friss ismerősöm, Lamont szobájába. Lamont tündéri gyerek, mindenki ismeri "korlátolt növéséről" (még nálam is alacsonyabb) és mert fekete. De nem hétköznapi fekete! Én személy szerint nagyon bírom, mert fenemód jól tud táncolni és politológiára jár. Láttál Te már politológus feketét? Nem, mert mind egész nap a labdát kergeti a kosárpályán, miközben menetrendszerűen beverik a fejüket a kosárba.

Azt tudtam, hogy Lamont és még sokan mások mennek a bálba, de arra nem számítottam, hogy mindenki kisestélyiben és öltönyben fog feszíteni és be kell valljam, egyre hülyébben éreztem magam az egyszerű-de-nagyszerű partiszerelésemben, nem beszélve a kérdések tömkelegéről.
- Jössz a bálba?
- Nem, nem megyek. De remélem jól fogjátok érezni magatokat.
Igen nehezen adták fel és ahogy fogyott a sör, úgy lettek egyre szívósabbak, főleg a lányok.
- Szóval jössz a bálba?
- Nem, még mindig nem.
- De miért?
- Nincs ruhám. - Meg kedvem se - tettem hozzá magamban. 
- Nem baj, mi a méreted?
Hát mondom, ezt nem hiszem el. Egy amerikai lány, aki nem is ismer, a saját ruháját akarja ideadni nekem, ilyet se láttam még! De ez nem fog menni, szívem.
- Nullás. Vagy kettes... - mondtam a biztos győzelem tudatában.
- Az jó, nekem is! És a cipőméreted? - kérdezte enyhén keresztbeálló szemekkel.
- Hat és feles. - mondtam jól megjátszott szomorúsággal az arcomon, de még mindig a biztos győzelem tudatában. De a sors vicces kedvében volt aznap este.
- Király, nekem is, akkor megyünk a szobámba. Keresünk neked valamit. - mondta és kézenfogva kirángatott Lamont szobájából. Odabent a többiek újabb felest küldtek le.

Fiúk, legyetek büszkék rám: 5 perc alatt készültem el a bálra. Két perc alatt megvolt a ruha, tökéletesen passzolt, a cipő kényelmes volt és már repültünk is vissza a többiekhez. A pólóm, a csizmám, mindenem ott maradt a szobájában.

Másnap egy ismeretlen lány ruhájában ébredtem, de legalább ismerős helyen. Nem emlékeztem a "jótevőm" nevére, a szobaszámára, csak arra, hogy barna haja volt. És meglehetősen vékony, ahogy a ruha címkéjéből meg tudtam állapítani.
De Lamont most is segítségemre sietett. Visszavittem a ruhákat a szobájába, ahol is belefutottam a lányba - szőke volt.

Egy valamire tisztán emlékszem a bálból. A pasik részegek voltak és verekedtek, a lányok pedig fél óra után lerúgták a szandáljukat és mezítláb táncoltak, a ruhájuk felcsúszott és látni engedte a feneküket.

Lehet, az alkohol csodákat művel az ember stílusával, de van, amin nem lehet segíteni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.