Egyszer Youtube-on találtam egy videót, ami összefoglalta 2006 októberét, mondjuk úgy, kiemelte a durvább részeket. A címe ez volt: 
"23 of October - this is how we celebrate" vagyis így ünnepeljük október 23-át. 

Az igazat megvallva, bár sokan bekaptak egy könnygázt a képükbe, meg mondjuk a székház sem a régi, azért szerintem egy kicsit sokat képzelnek erről a külföldiek, legalábbis itt mindenki azt mondta: 
"Persze nem volt forradalom, de azért nem szerettem volna Budapesten lenni akkor." Ezúton is gratulálok mindazoknak, akik áldásos tevékenységükkel hozzájárultak Magyarország imidzséhez.

Ami engem illet, válaszoltam arra a videóra egy kommentben: "Október 23-án nem ünnepelünk, hanem megemlékezünk. Ezt ne felejtsd el."
Valaki azt mondta, a himnuszunk eredetileg sokkal gyorsabb volt, de az évek múlásával lelassult erre a gyászmenet tempóra: csak keseregni tudunk ahelyett, hogy inkább kihúznánk magunkat. Mit kell látni október 23-ban: azt, hogy leverték vagy hogy valakik felemelték a hangjukat? Büszkének kell lenni vagy szomorúnak?

Káromkodni, számolni és álmodni magyar nyelven szoktam. Amikor megkérdezik, mi a nevem, kihúzom magam és tökéletes magyar kiejtéssel mondom: Hadnagy Anna. Ilyenkor mindig nagyon büszke vagyok a "GY"-re, amit az amerikaiak nem tudnak kimondani, még ha ez azzal is jár, hogy a nevemet nem fogja senki helyesen ejteni vagy egyáltalán megérteni. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, hogy cifrán tudok káromkodni, hogy a nyelv, amit beszélek az ritka és ijesztően hangzik. Büszke vagyok arra, amikor a kezemen számolok: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz. Büszke vagyok a Freddy Mercury-ra, hogy magyarul énekelt, még ha csak két sort is.

Ma pedig büszke vagyok a "névtelen magyar forradalmárra", aki 1957-ben az év embere lett a Times szerint. 

Este összejöttünk barátokkal inni. Volt ott amerikai, két lengyel és egy német származású, sokadik generációsak, egy fekete, pár lány. Amikor már majdnem éjfél volt, odasúgtam az egyik barátnak:
"Te, tósztot kéne mondani a magyarokra".
"Na mert mért?"
"Mert ma van a napja annak, hogy fellázadtak a szovjetek ellen."
"Igazad van!" pattant fel és felemelte a sörét. "Mindenki, igyunk a magyarokra!"
Az emberek odafordultak érdeklődve és a barát rám nézett: "mondj tósztot."
"Igyunk a magyarokra," -mondtam - "akik 1956-ban, ezen a napon fellázadtak a szovjetek ellen. Igaz, hogy november 4-én leverték a forradalmat, de megpróbálták és ez a fontos."

És mindenki felemelte a poharát és mindenki ivott a magyarokra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.